Fülöp
Weboldal
1796-ban Fülöp-Bánházán épült kápolna: Az oltár hátához fel van írva,hogy egy rác, azaz görög szertartású templom maradványaiból építették. Téglái tanúsága szerint legalább három periódusban épült. A mai kápolna helyén két templom romjai fedezhető fel. Az egyik a déli szentély, a másik a jelenlegi templom eredetije. Ilyenek lehettek az Árpád-házi templomok. Szintén érdekes a templom nyugati oldalán, az ajtó fölött levő címer. Ez rác címerként azonosítható. Egy kar, amelyen egy török fej páncélban, illetve a csillag és a hold látható. Ugyanez fentebb is megismétlődik. Rajta a kéknek és a vörösnek az árnyalatai fedezhetők fel. Feltehetően a templom északi oldalán van a két romtemplom, ezt még nem tárták fel pontosan. Ezen a területen kétezer éves cserepeket is találtak, tehát több kultúra is egymásra épült. A hagyomány szerint alagút is van a templom alatt. Ezt bizonyítja, hogy a villany bevezetésekor a póznák besüllyedtek.
Galambdúcos harangláb,park szökőkúttal,Görög katolikus templom, Római katolikus templom, Sörkert presszó.